Berecki Emőke: Karácsonyra őszinte mosolyt (Vélemény)
Piros csizmácskák, aprócska Mikulások, nagypocakú hóemberek, fehér angyalkák, csillogó gömbök, fényárban úszó terek... Mosolyog ránk a karácsony lépten-nyomon, ilyenkor, decemberben. És ilyenkor rádöbbenek, hogy milyen furcsák vagyunk mi, emberek.
Este volt már, amikor lejártak az óráim és végre hazamehettem.
Fáradtságot éreztem, furcsa mód lelki fáradtságot. Az úton hazafele tucatnyi ember jött velem szembe, kezükben ajándéktasakok, minden méretben és mennyiségben. Igen, szép dolog a szeretteinkre gondolni - futott végig a fejemben. De honnan ez a hirtelen kedvesség? Az örömszerzés kívánsága? Jogos a kérdés, és csak ismételni tudom magam: furcsák vagyunk mi, emberek. Egész évben a saját gondolatainkkal vagyunk elfoglalva, még csak eszünkbe sem jut a másik, nemhogy kedveskedjünk neki. Aztán december tájékán mindenki parancsszóra ünnepre hangolódik és elvégzi kötelességét: ajándékot vásárol. Várjunk csak, hogy is van ez? Kicsire nem jut, de sokra igen?
Úgy vélem, nem szorul magyarázatra, de nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt az apróságot, hogy az ajándékunknak pontosan akkora értéke van, mint amekkora szeretettel választottuk ki. Az ember jól megtanulta a leckét: karácsony a szeretet ünnepe, ilyenkor összegyűl a család, felvesszük az alkalomhoz illő maszkot, meghittséget árasztó mosollyal végigcseverésszük a vacsorát, aztán amikor oszlik a társaság, megnyugtatjuk magunkat, hogy ez is lejárt. Bizony, bizony, jó színésszé lett az Ember... Pedig biztos vagyok benne, hogy mindannyiunk emlékezetében ott él egy bizonyos karácsony, meghitt boldogság, amikor még őszintén tudtunk örvendeni akár a legszerényebb ajándéknak, egy apró jókívánságnak.
Kár, hogy Életünk filmjében ezek a kedves jelenetek már nem kapnak helyet. Már nem divat az őszinteség, hisz mélyen megszégyelljük magunkat, ha az általunk választott ajándék ára nem került három számjegynyibe. Ez a beteges „sokat akarok adni, mert az aztán menő" szindróma megfoszt bennünket az ünnep meghittségétől, hideg tél ül lelkünkre. És teherré válik a csend, a békesség, kötelességet teljesítő bábokká válunk az ünnepi felvonásban.
Kívánom, hogy az idén őszintébbek legyünk elsősorban önmagunkhoz, talán akkor nem lesz nyűg a meghitt mosolygás.
Áldott, békés karácsonyt mindenkinek!
