Kiss Gábor: Markó: „Szükség van az RMDSZ-ben a változásra" (Tudósítás)
Marosvásárhelyen ülésezett szeptember 25-én a Szövetségi Képviselők Tanácsa. Az ülés első napirendi pontjaként Markó Béla, az RMDSZ elnöke tartotta meg politikai beszámolóját, amelyben kifejtette, hogy demagógia lenne kilépni a kormányból a népszerűtlenség miatt. Markó szerint az RMDSZ azért vállalkozik folyton kormányzásra, mert programja a magyarság érdekképviseletének ellátására hivatott, amennyiben az RMDSZ valósan ott lehet a megyei és országos szintű döntésekben. A szövetségi elnök a decentralizáció fontosságára hívta fel a figyelmet, szerinte ennek az ősznek a legfontosabb célkitűzése a tanügyi decentralizáció véghezvitele, amelyet akár sürgősségi kormányrendelettel, akár kormányzati felelősségvállalással, de el kell fogadtatni. Külpolitikai célokról is szó esett, Markó elsősorban a Schengen-övezethez való csatlakozás fontosságáról beszélt.
A szövetségi elnök megismételte, az RMDSZ nem fogad el semmilyen további megszorító intézkedést, és a szociális háló további erősítését szorgalmazta: „Nem adunk igazat azoknak, akik szerint ebben az időszakban a szociális kérdések kevésbé fontosak. Igenis, éppen a válság-időszakban van szükség a szociális védelemre, nem szabad megengednünk, hogy a kisnyugdíjakhoz vagy a valóban indokolt szociális támogatásokhoz valaki is hozzányúljon" - hangsúlyozta.
Nem az a kérdés, hogy kormányon vagy ellenzékben kell lennie az RMDSZ-nek, a kérdés az, hogy jól kormányoz vagy sem. Ez az igazi alternatíva Markó Béla miniszterelnök- helyettes szerint. A fizetéscsökkentéssel kapcsolatosan a szövetségi elnök elmondta, hogy a 25 százalékos csökkentés december 31-ig érvényes, azonban ez nem azt jelenti, hogy januártól automatikusan minden fizetés az eredeti összegre emelkedik, hanem azt, hogy új szabályokat kell alkalmazni, az RMDSZ álláspontja pedig, hogy ezeknek a szabályoknak fizetésemelkedéshez kell majd vezetniük. A választási törvény módosítását is kezdeményezni fogja az RMDSZ úgy, hogy az arányos, átlátható jelölést és képviseletet ezáltal biztosítsa - mondta Markó.
Az RMDSZ X. kongresszusáról beszélve a szövetségi elnök elmondta, hogy február végén egy olyan szervezetet kell továbbvinni, amely a tekintélyét és a befolyását növeli a következőkben. „A tisztújítás 2011-ben van" - hangsúlyozta Markó Béla. „Szükség van az RMDSZ-ben a változásra, szükség van a program újragondolására, az alapszabályzat alapos átgondolására, és szükség van a személyi változásra. Szükség van, de nem minden áron. (...) Én magam támogatni fogom a változás gondolatát, és azt tudom vállalni, hogy az elkövetkező hetekben-hónapokban területi szervezetekkel, platformokkal, minden jelentős politikai tényezővel az RMDSZ-ben ezen dolgozunk, ezt elemezzük és konzultálunk ezekről a kérdésekről, hogy kialakítsunk egy víziót arról, hogy az RMDSZ-nek hogyan kell továbbmennie." A szövetségi elnök elmondta, hogy személyi kérdésekről még nem kell beszélni, hanem formai, szervezési kérdéseket kell először tisztázni.
Frunda György szerint meggondolandó a koalícióban maradás
Frunda György szenátor a hozzászólások rendjén az ország helyzetének súlyosságát ecsetelte, majd hozzátette, szerinte a jelenlegi helyzetben nem azt kell tárgyalni, hogy jól vagy rosszul kormányoz az RMDSZ, hanem, hogy ilyen körülmények között vállalni kell a kormányzást vagy sem. „Az én gondolkodásomban arról kell beszélnünk, hogy meddig maradunk még kormányon. És azt hiszem, hogy most, amikor a költségvetés vitája elkezdődik a parlamentben, akkor ezt a döntést meg kell hozni." Frunda azt kérte, ne a csúcsvezetés szűk köre, hanem az SZKT döntsön a koalícióból való esetleges kilépésről a jövő évi költségvetés elfogadása előtt. A szenátor lapunknak azt nyilatkozta, hogy amennyiben a jövő évi költségvetés előírja, hogy több adót fogadnak el vagy pénzügyi terhet, ha nem lesz benne gazdaságot stimuláló intézkedés, és a megszorítások miatt az állampolgárok továbbra is rosszabbul fognak élni, akkor felmerül a kérdés: érdeke-e az RMDSZ-nek ebben részt venni, és milyen következményei lesznek két év múlva az önkormányzati választásokon?
Levelet küldött a Brassai-líceum
Czika Tihamér, a Szabadelvű kör képviseletében felvetette a kérdést, hogy mi lesz azokkal az állami iskolákkal, amelyek egyházi ingatlanban székelnek. Czika felolvasta a Brassai Sámuel Elméleti Líceum vezetőségének nyílt levelét, amelyben az áll, hogy az iskola működtetése a János Zsigmond Unitárius Kollégium terem-visszaigénylései miatt lassan lehetetlenné válik. Az iskola Markó Bélához intézett nyílt levelében kérte, hogy keressen az RMDSZ megoldást a fennálló helyzetre. Arra kérték Markó Bélát, hogy látogasson el Kolozsvárra, közvetítsen a felek között, segítsen, hogy Kolozsvár e nagy múltú és hírnevű iskolája megfelelő épületben működhessen tovább. Markó Béla válaszában elmondta, hogy az RMDSZ egyik legnagyobb eredménye az, hogy az egyházaknak visszaszerezték az ingatlanjaik nagy részét, bár sok ingatlan még nincs a kezükben. Markó szerint normális költségvetési körülmények között az állam kellene a magyar állami oktatási intézményeknek épületet biztosítson, azonban, mint mondta, nincsenek normális körülmények. A szövetségi elnök szerint az erdélyi magyarság érdeke, hogy legyenek alternatívák, legyen mind egyházi, mind pedig állami iskola is. „Mindenkitől megértést kérek, ebben az esetben az egyházaktól is, hiába járt le a határidő, nincs mód ebben a pillanatban még egy darabig új iskolát építeni, sem a Brassainak, sem másoknak. Meg kell keresni máshogyan a megoldást, az önkormányzatiakat és másokat is arra kérem, pontosan válsághelyzetben, keressük a kompromisszumot, keressünk megértést és találjuk meg a megoldást" - nyilatkozta Markó Béla. Frunda György felvetéseire reagálva Markó elmondta, hogy ki lehet lépni a kormányból, de szerinte nem hasznos, hiszen kormányon az RMDSZ többet tehet a közösségért, amelyet képvisel.
Nagyváradon tartják a X. Kongresszust
A Szövetségi Képviselők Tanácsának második napirendi pontja volt az RMDSZ X. Kongresszusának megszervezése. Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke javaslatára az SZKT Nagyvárad mellett döntött. Az érvek között az szerepelt, hogy itt tartották az első kongresszust is, legyen itt a tizedik is, valamint a Bihar Megyei RMDSZ sokkal több önrészt vállalt anyagiak terén. Szabó Ödön, a Bihar Megyei RMDSZ ügyvezető elnöke lapunknak azt nyilatkozta, hogy jelentősen hozzá akarnak járulni a kongresszus megvalósításához. „Azt gondolom, hogy a Bihar Megyei RMDSZ az egyik legjobban saját lábán álló szervezet, és terhet szeretnénk levenni az országos RMDSZ válláról" - mondta a Szabadság kérdésére Szabó Ödön.
Megjelent: Szabadság, 2010. szeptember 27.