Milyen helyzetek késztetnek minket arra, hogy selfie-t készítsünk?

A selfie a 21. Századi ember nagy találmánya. 2013-ban az év szava egy olyan fotó, amelyet valaki (életkortól függetlenül) magáról készít, természetesen okostefonnal és abból a célból , hogy megossza valamely közösségi oldalon keresztül a "nagyvilággal". De vajon miért osztjuk meg? Kíváncsiak egyáltalán ránk ? Tényleg érdekli a nagyvilágot, hogy mi épp mit eszünk, hol vagyunk és hogy nézzünk ki?

A fiatal korosztály már attól se retten vissza, hogy akár naponta több selfiet megosszon. Retten?! Dehogy retten vissza, sőt mintegy hivalkodva és provokálva selfie áradatként özönlik velünk szembe minden, amit csak el lehet képzelni. Láthattunk már Valentin napi selfiet, kiskutyás selfiet, kajás selfiet, (kár hogy a szagot azt nem érezzük), könyves selfiet, bár kétlem, hogy kedvenc vagy legtöbbször olvasott könnyvünkkel fotózkodnánk, de menő már az is, ha esetleg 95 éves dédinkkel fotózkodunk, mert hát hadd lássa a világ, hogy hozza a formáját ő is. Egyszóval selfie áradatban és áradattal élünk. Hogy mennyire tudatos, ,nem tudom, de hogy rákényszeülünk, az biztos. Kényszeres vágy, hogy közzétegyük magunkat. Vágyunk valamire, amit talán máshol, másban, mástól nem kapunk meg, így aztán pótoljuk. Selfiezünk legújabb barátainkkal, mert ilyen is van , csoportos selfie, aztán meg ha véletlenül népszerű is találna lenni ez az "új haver", az még jobb!

Jó fontosnak érezni magunkat, szeretjük, ha dicsérnek és elismernek (ha másért nem is, legalább a vadi új frizuráért), nem!!? De ugyan már, tényleg erre vágyunk? Otthon ülni és fotót készíteni magunkról, ez tenne boldoggá? Hiszen önmagában csak ez nem tud. Vágyunk a figyelemre és a gondoskodó szeretetre, vágyunk arra, hogy lássák, milyennek vagyunk, hogy csodáljanak...De mindehhez csak egy csöpp bátorságra van szükségünk, hogy ki merjünk lépni a selfie áradat sodrásából, hogy előlépjünk a kép mögül és élesben megmutassuk magunkat, és ne a nagyvilág legyen a cél, ne azt akarjuk meghódítani. Annyira fölösleges! Mondjuk el inkább dédinek, hogy szeretjük, a kedvenc kiskutyás képünket tegyük be az albumba: ezek a mi emlékeink és a mi életünk. Merjük megmutatni az igazi arcunkat és lépjünk csak elő a hatalmas mosolyok és tökéletes pózok mögül, mert mindannyian tudjuk jól, hogy ezek mögött sokkal többről van szó...

Pályázó: Pánczél Éva Mária

 

Ha tetszett, like-old a Facebook oldalon!