Szakgyakorlat

Szakgyakorlat

Általános információk

 

  1. A félév elején, (október 3o-ig, március 3o-ig) a diák egyeztet az általa kiválasztott szerkesztőséggel, és jelzi a szakgyakorlatot vezető tanárnál, hol fogja elvégezni a kötelező gyakorlatot.
  2. A szakgyakorlat a félév során, illetve a vakáció alatt egyaránt végezhető.
  3. Nem számít szakgyakorlatnak a Campus, Perspektíva, illetve az egyes táborok, fesztiválok stb. során kiadott lapok szerkesztése. Az ilyen jellegű munkálkodás viszont plusz pontot ér.
  4. A szakgyakorlat időtartama félévente 28 óra.
  5. A portfóliókat az egyetemi titkárságon vagy a linkeket feltüntetve a bothazi@fspac.ro emailcímre a szesszióban megjelölt dátumig kell leadni/elküldeni.
  6. A portfóliónak tartalmaznia kell 5 db sajtóanyagot. (cikk, fotóriport, hang és/vagy képanyag stb.), illetve a gyakorlatot vezető szerkesztő által kitöltött értékelőlapot.
  7. A szakgyakorlat lehetőség szerint kövesse az alábbi sorrendet:
  • I év, 2 félév: írott sajtó, online sajtó, fotó
  • II év, 1 félév: rádió, írott sajtó, online sajtó, fotó
  • II év, 2 félév: televízió, rádió, írott sajtó, online sajtó, fotó

Indokolt esetben ettől a sorrendtől el lehet térni, de előre egyeztetni kell a szakgyakorlat vezető tanárral.

 

Szakgyakorlat űrlapja innen letölthető

 

A szakgyakorlat lehetséges intézményei... (máshol is el lehet végezni)

Írott sajtó

Bihari Napló
Közélei napilap (SC Inform Media SRL)
Nagyvárad, Dacia sugárút 34., Bl. U55, Bihar megye
Telefon: 0359-404541, 0259-410.115, 8168. számú melléklet
Internet: www.biharinaplo.ro
E-mail: info@biharinaplo.ro

Brassói Lapok
Közéleti napilap
Internet: www.facebook.com/brassoilapok/
E-mail: szerk@brasso.info
Kapcsolattartó: Ambrus Attila

Hargita Népe
A megye első és egyetlen napilapja (Hargita Népe Lapkiadó)
530102 Csíkszereda, Temesvári sgt. 4. sz., Hargita megye
Internet: www.hargitanepe.ro

E-mail: office@hargitanepe.ro

Háromszék
Független napilap (H-press Kft.)
520064 Sepsiszentgyörgy, Sajtó utca 8/A., Kovászna megye
Telefon: 0267-351504
Fax: 0267-351135
Internet: www.3szek.ro
E-mail: hpress@3szek.ro

Krónika
Erdélyi közéleti napilap (Krónika kiadó Rt.)
400457 Kolozsvár, Septimiu Albini (Méhes) utca, nr.113. sz.
Telefon: 0264-455959
Fax 0264-455969
Internet: www.kronika.ro
E-mail: webmaster@kronika.dntcj.ro

Művelődés és Könyvesház
Közművelődési folyóirat (Művelődés egyesület)
00015 Kolozsvár, P-ţa Unirii (Fő) tér, nr. 11. sz., ap.7. lakrész C.P. 201.postafiók
Telefon/Fax: 0264-591267
Internet: www.muvelodes.ro
E-mail: muvelodes@internet.ro

Nyugati Jelen
Polgári napilap (Occident media Kft.)
310085 Arad, Eminescu utca 55-57. szám, Arad megye
Telefon: 0257-280751, 0357-412470
Fax: 0257-280596
Internet: www.nyugatijelen.com
E-mail: jelen@nyugatijelen.com

Szabadság
Kolozs, Szilágy, Fehér, Szeben és Beszterce-Naszód megye napilapja (Szabadság Kft.)
400009 Kolozsvár, str. Napoca (Jókai) utca 16. szám, Postafiók: 340.
Telefon: 0264-596408, 0264-596621
Fax: 0264-597206.
Internet: www.szabadsag.ro
E-mail: szabadsag@szabadsag.ro

Székely Hírmondó
Közéleti napilap
Kézdivásárhely: Margaréta u. 1.
Telefon/fax: 0267 360 200
Sepsiszentgyörgy: Gödri Ferenc u. 18.
Telefon/fax: 0267 311 004
Internet: www.hirmondo.ro
E-mail: office@szekelyhirmondo.ro
Kapcsolattartó: Berszán Réka

Udvarhelyi Híradó
Független információs napilap (UH Kiadó Kft.)
535600 Székelyudvarhely, Szentimre utca 17. szám
Telefon: 0266-210036
Fax: 0266-218340
Internet: www.szekelyhon.ro
E-mail: uh@udvarhelyi-hirado.ro

Rádió

Agnus Rádió
Kolozsvári református rádió
400075 Kolozsvár, Ponorului u. 1.
Internet: www.agnusradio.ro
E-mail: agnus@agnusradio.ro
Telefon: 0264 44 19 68
Kapcsolattartó: Deák Anita

City Rádió
Kereskedelmi rádió (Media Sat Kft.)
Szatmárnémeti: 106,4 Fm
Nagykároly: 93,8 Fm
Internet: www.city-radio.ro

Erdély FM
540345 Marosvásárhely, Predeal u. 12.
Telefon: 0265-266347
Internet: www.erdelyfm.ro
E-mail: erdelyfm@erdelyfm.ro

Fun FM
Kereskedelmi rádió
530192 Csíkszereda, Venczel József u. 19.
Telefon: 0266-206.879
Internet: www.funfm.ro
E-mail: radio@funfm.ro

Gaga Rádió
Kereskedelmi rádió
540046 Marosvásárhely, Călăraşilor u. 1.
Telefon: 0265.250.178
Internet: www.radiogaga.ro
E-mail: office@radiogaga.ro

Kolozsvári Rádió
A közszolgálati RR kihelyezett stúdiója
Kolozsvár, str. Donath (Dónáth) utca, nr. 160. sz.
Telefon: 0264-180116; 0264-186065
Fax: 0264-420047
Internet: www.radiocluj.ro
E-mail: office@radiocluj.ro
Kapcsolattartó: Rácz Éva

Paprika Rádió
Kereskedelmi rádió
400028 Kolozsvár, Arany János u. 15., II. emelet, 6.
Telefon: 0264-446.951, 0751-143.343
Fax: 0264-454.444
Internet: www.paprikaradio.ro
E-mail: office@paprikaradio.ro

Sztár Rádió
Kereskedelmi rádió (Digital 3 Rt.)
535600 Székelyudvarhely, Rákóczi út. 5 szám, Hargita megye
Telefon : 0266-218115, 0266-215167
Fax: 0266-218043
Internet: www.facebook.com/radioudvarhely/
E-mail: office@starradio.ro

TV

Erdély TV
540345 Marosvásárhely, Predeal u. 12.
Telefon: 0265-264.177
Internet: www.facebook.com/erdelytv/
E-mail: office@erdely.tv

Hargita TV
Kereskedelmi televízió
530140, Csíkszereda, Szabadság tér 5.
Internet: www.hargitatv.ro
E-mail: info@hargitatv.ro

Kolozsvári TV (TVR Cluj)
A közszolgálati RTV kihelyezett stúdiója
Kolozsvár, str. Donath (Dónáth) utca, nr. 160. sz.
Telefon: 0264-420135, 0264-582946
Internet: www.tvr.ro
E-mail: teritorial.cluj@tvr.ro
Kapcsolattartó: Orbán Katalin

Online sajtó

Filmtett
Mozgóképes havilap- Erdélyi filmes portál (Filmtett Egyesület)
400038 Kolozsvár str. Horea (Állomás) utca nr. 4. sz., ap. 18. lakrész
Telefon: 0364-262818, 0728-262015
Internet: www.filmtett.ro
E-mail: filmtett@filmtett.ro

Maszol - Új Magyar Szó Online
400009 Kolozsvár, Jókai u. 16.
Telefon: 0264-596408, 201-es mellék
Internet: www.maszol.ro
E-mail: office@maszol.ro

Szatmár.ro
Internet: www.szatmar.ro
E-mail: szatmar@szatmar.ro

Székelyhon
530210 Csíkszereda, Fortuna Park sétány 2A.
Telefon: +40-266-371100
Fax: +40-266-372 360
Internet: www.szekelyhon.ro
E-mail: office@szekelyhon.ro

Alapítványok

Jakabffy Elemér Alapítvány
400095 Kolozsvár str. Iuliu Maniu (Szentegyház) utca, 39/4.
Telefon: 0264-597317
Internet: www.jakabffy.ro

Alkotótáborok

Minimum Party
Alkotótábor (Minimum Party társaság)
A tábor helyszíne: Kászonfeltíz, Csíkszeredától 30 km-re
Tábori telefonszámok: 0728-446389, 0728-446387
Évközben: Lőrincz Ildikó (programszervező): 0745-972892
Molnár István (arculattervező): 0745-408281
Internet: www.minimumparty.org
E-mail: minimumparty@gmail.com

2022.09.01. 18:15

Nyolc államilag támogatott helyre hirdetünk felvételit szeptemberben Újságírás alapképzésen

2022.01.26. 09:50

Január 26-tól lehet iratkozni a februári záróvizsgára

2021.06.18. 13:30

A hallgatók az alábbi menetrend szerint fognak jelentkezni záróvizsgára.